Tuttobici Hungarofondo néven keressetek bennünket
A törökbálinti székhellyel rendelkező Tuttobici Bottecchia SE 2015-ben alakult és a 2005. évi országúti magyar bajnok Garamszegi László (Ottó) és párja Epres Kornélia (Kori) alkotja a gerincét. Etyek Hungaro Fondo csapatát pedig már nem kell bemutatni a magyar mezőnynek, hiszen Ivanics Gergely vezetésével a jelenleg egyetlen riói 2016-os kvótát és a tavalyi évben három magyar bajnoki címet szerző csapatot egyre többen keresik fel! A két klub csapatvezetése úgy döntött, hogy céljaik azonosak és a közelség miatt is megoldható a közös munka, ezért összevonták erőforrásaikat és közösen vágnak neki a 2015. évnek. Elsősorban folytatni szeretnénk a GoRio2016! programot és az egyre bővülő utánpótlás csapatra is sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek. Továbbá a tavaly sikerrel megrendezett Riczu Imre Emlékversenyt is szeretnénk még jobban és színvonlasabban megrendezni.
Az utánpótlás szakmai munkát Garamszegi László irányítja. Törökbálinton hétfő kivételével minden nap 16 órakor edzést tart a törökbálinti TuttoBici bolt elől, míg Epres Kori az etyeki bázisnak tart hetente két edzést (bitumenes pályán, hétfő: 17 óra és péntek 16 óra). Illetve szombatonként Etyekről elindul 10:30-tól egy \”örömbringázás\” ahol várjuk a szülőket, felnőtt amatőr és igazolt versenyzőinket is közös kerékpározásra. A táv 24 km a biai tavak körül. E mellett Törökbálintról is minden szombaton indul 10:00 kezdettel közös bringázás változó távokkal.
Várunk minden kedves kerékpárszeretőt a klubunkba, hogy segítsen és kerékpározzon velünk!