• Sportmenedzsment szolgáltatás

    Szalontay Sándor – sprinter 2018. évtől cégünknél új szolgáltatás indult, amelyben főleg sajtó anyagok és profi sportolók menedzsmentjével foglalkozunk, hoyg minél jobb helyen kerékpározhassanak és minél nyugodtabb körülményeket teremthessünk partnereink segítségével. Ennek megfelelően sportmenedzserünk folyamatosan azon dolgozik, hogy a versenyzőkkel szoros napi kapcsolat fenntartása mellett a használt technikai eszközökben is tanácsokat tudjon adni, illetve a…

    Continue Reading

  • IBYT – Belgian Youth Tour

    Belgium Az országos bajnokságokat követő héten a Fischer-ikrek ismét hónuk alá kapták fél Európát, és Belgiumba utaztak, ezúttal egy többnapos versenyre, Az International Belgian Youth Tour-ra. Nagyon komoly, 18 nemzetből álló mezőny fogatda őket, 3 embertpróbáló szakaszon.

    Continue Reading

  • XCO Országos Bajnokság

    Sopron Csapatunk számára rövid pihenőt követően az XCO Országos Bajnokság volt a következő verseny a programban. A soproni csapat kitett magáért, egy technikás, hosszabb emelkedőkkel tűzdelt pályát sikerült kialakítaniuk, amely nem tette egyszerűvé a versenyzők dolgát sem.

    Continue Reading

  • Etapverseny – 19. Grafenbacher Radsporttage

    Ausztria Míg fiataljaink Franciaországban rótták a macskaköves utakat, 4 U17-es versenyzőnk Ausztriába látogatott el egy két napos, három szakaszból álló versenyre.

    Continue Reading

  • VelenceBike MTB Maraton

    Velence Szilasi Dani révén csapatunk már évek óta érdekelt MTB versenyek tekintetében, azonban most a nagyobbak is kipróbálhatták magukat ebben a szakágban. Mindannyian a rövid távon indultam, amely 26 km volt, közel 500 m szintkülönbséggel. 

    Continue Reading

WordPress Cookie Bővítmény a Real Cookie Bannertől