-
UCI 1.2 verseny lett a Riczu Imre Emlékverseny
Törökbálinton nemzetközi mezőny harcol Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre Törökbálint városában a Riczu Imre Emlékverseny 2017. szeptember 30-án. A tavalyi 450 indulót szeretnék a szervezők felülmúlni, ezért még színesebb és gazdagabb programot raktak össze. Továbbá a helyszínen a megszokott víz, jégkrém, ajándék csomag mellé idén lelátót, Mini EXPO-t is szerveznek. Az egész napos családi kerékpáros…
-
Három ezüstérem a Pálya Bajnokságról
Fanni és Csobán 3 érmet nyert Fischer Fanni és Miksa Csobán a 200m repülőrajtos versenyszámban ezüstéremesek lettek, míg Csobi az állórajtos versenyszámban is szerzett egy érmet. Sajnos a frissen felújított Tamási pályán megrendezett bajnokságon a 2000 méteres vesrenyszámokat elmosta az eső így ott nem hírdettek bajnokot, pedig ezen versenyszámokban fiataljaink ügyesek és szintén éremért mehettek…
-
Elindult a nevezés
IV. Riczu Imre Emlékverseny Az idei évben is nagyot álmodtunk! Megemeltük az amatőr távokat, hogy még több időt tölthessetek a kerékpáros Hungaroringen, amely Törökbálinton kap helyet most már évről évre! Továbbá a csomagot színesebbé tesszük a már megszokott ingyen frissítő és nagyon igényes egyedülálló FINISHER érem mellé, még egy profi nemzetközi versenyt is kaphatsz, ha nevezel…
-
ASK Inter Slovakia Időfutam
Szlovákia Július utolsó hétvégéjén egy kétnapos versenyen vettünk részt Szlovákiában, melynek első napján, szombaton, egy egyenkénti időfutamverseny várt srácainkra.
-
Salzkammergut Trophy
Ausztria Szilasi Dániel, csapatunk egyik legfiatalabb reménysége képviselt bennünket a Salzkammergut Trophy maratonon Ausztriában.
-
Miksa Csobán megnyerte a Südpfalz tour prológját
Karrierje legnagyobb sikerét aratta nemzetközi mezőnyben A belga Cannibal Team sorában vendégeskedő Miksa Csobán pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el miután megnyerte a németországi Südpfalz szakaszversenyének prológját. A TuttoBici-HungaroFondo fiatalját korosztálya egyik legjobbjaként tartják számon idehaza, így május végén a legjobbkor jött a lehetőség, hogy a belga Cannibal Team kölcsönversenyzőjeként lehetőséget kapva részt vehetett az U15-ös Párizs-Roubiax-n. Csobán…
-
Országúti és Időfutam bajnokság 2017
3 érem a legfontosabb bajnokságról Dobogós helyezések az Országos Bajnokságokon! Hétvégén lezajlott az időfutam és mezőny országos bajnokság Ibrányban. Csapatunk szép létszámban képviselte magát, 4 korosztályban.Időfutamon az U15-ös Miksa Csobán 3. helyet szerzett.Mezőnyben WU15-ben egy nagyon szoros sprint döntött az első helyről, ahol végül Fischer Fanni második lett….U15-ben kitűnő versenyzéssel, csapatként dolgozva kicsit lefárasztottuk a…
-
Brno 500+1
Brno, Csehország Brnoban jártunk pályaversenyen! Június első hétvégéjén próbára tettük magunkat (legfőképp Csobánt) és kimentünk Brnoba a rangos 500+1 pályaversenyre. Az U15-ös kategóriának 130+1 kört kellett megtenni, 5 szakaszra felosztva. Az értékelés egy szokásos pontverseny volt, ahol 5 körönként lehetett pontokat szerezni. Csobán az egész verseny során szépen gyűjtögette pontjait, ami végül az összetett 8.…
-
47. Kis Békeverseny
Lanskroun, Csehország Idén is megrendezésre került a legnagyobb U15-ös nemzetközi kerékpárverseny, a Kis Békeverseny. A helyszínnek, mint eddig is, egy cseh kisváros, Lanskroun adott otthont. a Több mint 130 fős mezőnyben bőven akadtak erős nemzetek, köztük szlovákok, szlovének, németek, csehek, lengyelek, és nem utolsó sorban magyarok. A fiataloknak 4 szakaszon át kellett küzdeni egymással és…
-
Balla Viktor Emlékverseny
Nagyhegyes A mai napon a Balla Viktor Emlékversenyen vettünk részt. Fischer Fanni, WU15-ös versenyzőnk kategóriájában második helyezést ért el. A befutón sprint döntött a helyezésekről, ahol csupán egy tizeddel maradt le a dobogó legfelső fokáról. Az U15-ös fiúknál sajnos az utolsó kilóméteren belül bukás volt, ami egyik versenyzőnket, Miksa Csobánt érintette. Ezt követően ő már…
