• Sportmenedzsment szolgáltatás

    Szalontay Sándor – sprinter 2018. évtől cégünknél új szolgáltatás indult, amelyben főleg sajtó anyagok és profi sportolók menedzsmentjével foglalkozunk, hoyg minél jobb helyen kerékpározhassanak és minél nyugodtabb körülményeket teremthessünk partnereink segítségével. Ennek megfelelően sportmenedzserünk folyamatosan azon dolgozik, hogy a versenyzőkkel szoros napi kapcsolat fenntartása mellett a használt technikai eszközökben is tanácsokat tudjon adni, illetve a…

    olvass tovább

  • IBYT – Belgian Youth Tour

    Belgium Az országos bajnokságokat követő héten a Fischer-ikrek ismét hónuk alá kapták fél Európát, és Belgiumba utaztak, ezúttal egy többnapos versenyre, Az International Belgian Youth Tour-ra. Nagyon komoly, 18 nemzetből álló mezőny fogatda őket, 3 embertpróbáló szakaszon.

    olvass tovább

  • XCO Országos Bajnokság

    Sopron Csapatunk számára rövid pihenőt követően az XCO Országos Bajnokság volt a következő verseny a programban. A soproni csapat kitett magáért, egy technikás, hosszabb emelkedőkkel tűzdelt pályát sikerült kialakítaniuk, amely nem tette egyszerűvé a versenyzők dolgát sem.

    olvass tovább

  • Etapverseny – 19. Grafenbacher Radsporttage

    Ausztria Míg fiataljaink Franciaországban rótták a macskaköves utakat, 4 U17-es versenyzőnk Ausztriába látogatott el egy két napos, három szakaszból álló versenyre.

    olvass tovább

  • VelenceBike MTB Maraton

    Velence Szilasi Dani révén csapatunk már évek óta érdekelt MTB versenyek tekintetében, azonban most a nagyobbak is kipróbálhatták magukat ebben a szakágban. Mindannyian a rövid távon indultam, amely 26 km volt, közel 500 m szintkülönbséggel. 

    olvass tovább

  • Kis Békeverseny

    Csehország Május első hétvégéjén Jevickoban vettünk részt az U17-es Kis Békeversenyen. Erős volt a mezőny, a kontinens legjobbjai szálltak harcba a győzelemért. Sajnos versenyzőink több bukásba is belekeveredtek a hétvége során, így az eredmény nem teljes mértékben tükrözi tudásuk. 

    olvass tovább

  • Sagan Tour II. 2018

    Nyitra, Szlovákia Peter Sagan volt a felvezető bringás a róla elnevezett kerékpárverseny a Detská tour Petra Sagana sorozaton ma Nyitrán. Ennek megfelelően minden indulói rekord megdőlt! A Hungarofondo 3 versenyzővel képviseltette magát az U9-es futamokon. A fiúknál 127(!!!) indulóból Szilasi Dani 5. lett és a legjobb 2011-es időt hajtotta. Steiner Bence is óriásit ment, az utolsó helyről rajtolva,…

    olvass tovább

  • Fischer ikrek a Roubaix-n

    Miksa Csobán tavalyi 12. helye után újra Az idei évben immáron 2 fővel vesz részt csapatunka  világ legnagyobb utánpótlás versenyén, az Észak Pokla elnevezésű Paris – Roubaix Mini versenyen. A profik számára ikonikus verseny a kicsiknél is népszerű hiszen 150-200 fős mezőnyökben versenyeznek a 9-16 év közötti fiatalok. A tavalyi évben Miksa Csobán az U15…

    olvass tovább

  • Crossliget

    Városliget, Budapest Csapatunk nagy létszámban vett részt az év egyik legrangosabb cyclocross versenyén Budapesten. Minden korcsoportban hatalmas mezőny gyűlt össze, és szerencsére nálunk sem maradtak el az eredmények, hiszen Fischer Márk újonnan kapott Merida cyclocross kerékpárjával élete első cyclocross versenyén a dobogó legfelső fokára állhatott.

    olvass tovább

  • Olasz győzelem a Riczu Imre emlékversenyen

    530 induló a nap folyamán Törökbálinton A Riczu Imre Emlékverseny idén először volt UCI 1.2-es kategóriájú, Magyar Kupa forduló és parakerékpáros országos bajnokság. Alberto Giuriato révén olasz győzelemnek tapsolhatott a nagyérdemű.Népes amatőr mezőny is élvezhette a kiváló minőségű pályát. Az idei évben először rendeztek gyerekversenyeket, így mindösszesen 530 kerékpáros állt rajthoz a betétfutamokon.A záró nemzetközi…

    olvass tovább

WordPress Cookie Bővítmény a Real Cookie Bannertől