-
Két érem az Időfutam Bajnokságon
Nováki Benedek és Fischer Fanni második és harmadik lett 2016. június 23-án, mint minden oeszágban a világban az UCI szabáklyok szerint, tartották Magyarországon az Időfutam Országos Bajnokságot, amelyen csapatunk rendkívül jól szerepelt, még akkor is, ha Nováki Ábel 3 másodpercel maradt le a dobogóról, míg Nováki Benedek 8 tizedmásodperccel kapott csak ki az első helyzettől!…
-
Országos Diákolimpia győzelem 2015
2015 Fischer Fanni és 2016 Miksa Csobán Utánpótlás csapatunk 2015. évben Fischer Fanni révén Országos Diákolimpiát nyert, míg 2016-ban Miksa Csobán a harmadik helyen végzett. Jól mutatják ezek a sikerek is, hogy klubunk mennyi energiát fektet a fiatalok egészséges éltemódra nevelésére és a sikeres versenyeztetésre. 2017-ben is segíteni kívánjuk az iskolák testnevelés óráit azzal, hogy…
-
Megvédte a kvótát a Butu-Garamszegi páros
2014-ben szerzett kvótát a Világ Kupa és Világbajnokságon védték meg A Nemzetközi Kerékpáros SZövetség (UCI) szabályai szerint az előkvóta futás alatt szerzett nemzeti kvótát meg kell védeni, amelynek új párosával Garamszegi Lászlóval a paralimpikonunk Butu Arnold Csaba vágott neki egyedüli indulóként a nemzetből. Az akadályt sikeresen vették, hiszen Elzachban a Világ Kupán egy 19. és…
-
Miksa Csobán az első utánpótlás magyar bajnokunk
Pálya Magyar Bajnokságon szerzett győzelmet Miksa Csobán révén megszültett klubunk első magyar bajnoki címe, amelyet az U13 korcsoportban szerzett a pálya országos bajnokságon. E mellé szerzett 2015-ben egy kritérium országos bajnoki ezüstérmet és párjával Fischer Márkkal a páros bajnokságon is a dobogó harmadik fokára állt. Felnőtt versenyzőink sem maradtak el az eredményekkel 2015-ben, hiszen Garamszegi-Kurilla…
-
Megvédte magyar bajnoki címét Butu Csabi
Garamszegi László pilótával hazai pályán Törökbálinton nyert Butu Arnold Csaba frissen műtött térdével is vállalta a 2015-ben újra kerékpárra ülő új pilótájával Garamszegi Lászlóval a hazai pályán való indulást a magyar bajnokságon. Klubunk rendezte a II. Riczu Imre Emlékverseny keretein belül 2015. október 4-én a Magyarország Para-kerékpáros bajnokságát, amelyen a tandem kategóriában a Butu-Garamaszegi páros…
-
II. Riczu Imre Emlékverseny
Beszámoló Szeretnénk megköszönni, a II. Riczu Imre kerékpáros Emlékverseny 2015 lebonyolításához nyújtott támogatását Minden résztvevőnek, támogatónak. Az alábbi beszámolókban összegyűjtöttük a véleményeket, megjelenéseket.Saját csapatunk rendkívül sikeresnek ítélte meg, mind a résztvevők számát, mind a nézettségét, reméljük, hogy a jövő évben is sikerül az Önök segítségével legalább ekkora versenyt rendezni. Televíziós megjelenések:M4 Sportcsatorna: https://www.youtube.com/watch?v=ofVBcmVTVoAM1 Híradó: https://www.youtube.com/watch?v=TQSlR__cChsBKTV: https://www.youtube.com/watch?v=kBIggOoJoC0 Facebook:https://www.youtube.com/watch?v=FN3RjEDRYAIhttps://www.youtube.com/watch?v=k_h1kW_VINo Online…
-
La Duo Giorni del Mare
Olaszország A riói paralimpiára kvótát szerző és azt megvédő zandem párosunk az idei évben megkezdte felkészülését az olaszországi igen kicsi, ám annál fontosabb felhozó versenyeket. Csabi tavaly műtött térdével még rehabilitációs kezelésekre jár, de mindent megtesznek Garamszegi Lászlóval, hogy minél hamarabb újra teljes munkát tudjon végezni. A megszerzett 5. hely 8 világaranglista pontot jelent.
-
Riczu Imre emlékére para bajnokot és a szezon Királypárját avatták
Nemzetközi rangos esemény Törökbálinton Rendkívül szép vénasszonyok nyarában zajlott az idei év utolsó rangos nemzetközi eseménye Törökbálinton a Tuttobici Hungarofondo csapatának rendezésében, amelyen majdnem 250 bringás jelent meg. A programban elsőként Riczu Imrére, a tragikus körülmények között életét vesztett kerékpárosra emlékeztek, ahol a kerékpárosok egy 6,8 kilóméteres teljes kört tettek meg. A versenyszámok végig egy…
-
II. Riczu Imre Emlékverseny
Nevezett csapatok A II. Riczu Imre emlékversenyre az alábbi profi csapatok nevezését fogadta el a szervező bizottság. II. Memorial Imre Riczu already entered and confirmed teams of the race: Start Massi (PAR) – Continental Team BMC Amplatz (AUT) – Continental Team Dukla Trencin (SCK) – Continental Team Utensilnord (HUN) – Continental Team Cube Csömör (HUN)…
-
Királyválasztó – Para OB – II. Riczu Imre Emlékverseny
2015. október 4. vasárnap egész napos program A 2014. év sikerei után az idei évben a Tuttobici-Hungarofondo csapata még eggyel emeli a tétet! Királyválasztás lesz Törökbálinton 2015. október 4-én. Nem csak a profiknak az immáron II. Riczu Imre emlékverseny keretein belül, de az amatőröknél is minden AKESZ korcsoportban! Ezen futamok között pedig a para-sportolók döntik…
